Skip to content

Rebecca (A Manderley-ház asszonya), 1940.

Rebecca 1940Hitchcock első amerikai alkotása; pszichodráma, thriller és noir egyben. A forgatókönyv Daphne du Maurier azonos című, 1938-as regénye alapján készült. A legjobb filmért és legjobb operatőri munkáért (fekete-fehér) járó Oscar-t megkapta a Rebecca, számos jelölés mellett 1940-ben.

Gótikus történet Laurence Olivier (Maxim de Winter) és Joan Fontaine (a 2. Mrs. de Winter) főszereplésével. A lány munkáltatójával időzik Monte Carlo-ban, amikor megismerkedik a híres özvegy arisztokratával, Maxim de Winterrel. Rövid időn belül szerelembe esnek, s a férfi végül megkéri a visszahúzódó lány kezét. Cornwallba utazik hát a pár, ahol a család kastélya, Manderley áll.

S habár sokáig titok övezi Maximet és a múltját, új feleségével való hazatérésük után viszonyukat egyre több felhő árnyékolja be. Max első felesége, Rebecca egy éve hunyt el egy hajóbalesetben… Mrs Danvers az első Mrs de Winter szobalánya jeleníti meg Rebecca-t, s lépten-nyomon érezteti az új lánnyal, hogy sosem lesz megfelelő úrnője Manderley-nek. Az ő jelensége teszi kisértetiessé az egyébként gyönyörű kastélyt, hiszen mindehol jelen van és sosem szeretjük, amikor megjelenik. Nem látjuk mozgásban, megkérdőjelezhetetlen súlyos, stabil karakter, aki a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, s toronyként magasodik a lány fölé. Egyszóval mindent megtesz, hogy öngyilkosságba hajszolja az új Mrs de Winter-t.

A kettősség Mrs Danvers és Max de Winter karakterén is érződik. Sokáig nem egyértelmű, ki kinek az oldalán áll. Ahogy Mrs Danvers is tűnhetett semleges karakternek a film elején, ugyanúgy gyanúsíthattuk gyilkossággal Maximot is. (Érdekes, hogy a regényben valóban Maxim öli meg az első feleségét.)

A pszichózis tragédiába torkollik vajon? Kellemes kéztördelést kívánok!

Extrák:

Hamár a filmben nem a felesége kapta meg a szerepet, rádióadásban együtt tűnt fel Vivien Leigh és Sir Lawrence Olivier.

One Trackback/Pingback

  1. Sötét Tükör › Hatodik adás: Félelem on hétfő, február 4, 2013 at 5:29 du.

    […] Rebecca (A Manderley-ház asszonya), 1940.  […]

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *
*
*