A Murder, My Sweet-hez hasonlóan ez a film is egy Raymond Chandler regény alapján készült. A cselekmény itt is nagyon szövevényes, a cenzúrának köszönhetően a regény ismerete nélkül nem is mindig követhető: Chandler szövege egyszerűen mocskosabb volt annál, semhogy egy az egyben a vászonra lehetett volna vinni. Az erős karakterek, a hangulat és a párbeszédek mégis elviszik a filmet.
A főhős itt is Philip Marlowe, a magándetektív: Humphrey Bogart talán egy kicsit csípősebb és csibészesebb alakítást nyújt, mint Dick Powell, de ennek ellenére is hitelesen követi a karaktert. Kevesebb benne a rezzenetlen nyugalom és a beletörődés, ugyanakkor sokkal erőteljesebb és cselekvőbb figura — ebből a szempontból sokkal közelebb áll az eredetihez.
A magándetektív — sztereotípiák sorozata következik — egy egyszerűnek látszó megbizatást kap a tolószékhez kötött, öreg milliomostól, hogy aztán kiderüljön, az ügy sokkal keményebb és sötétebb, mint amilyennek az első pillantásra tűnt. Ráadásul a milliomos gyönyörű lányai — az excentrikus és zavarodott Carmen, és a rejtélyes Vivian is belekeverednek a történetbe. Utóbbi Lauren Bacall alakítja, karrierjének egyik meghatározó jelentőségű alakításában.
Chandler sötét, bűnnel és mocsokkal teli Los Angelese plasztikusan és erőteljesen elevenedik meg, az operatőrmunka hamisítatlanul adja vissza a regény súlyos, nehéz hangulatát. Egyedül a záró képsorok azok, ahol — nyilván a stúdió igényeit és a happy endre való törekvés koncencióit követve — erőteljesen elrugaszkodnak az eredetitől. Sajnos nem sikerült jó kompromisszumot kötni: az utolsó két perc elcukrozott jeleneteit jobb teljes egészében figyelmen kívül hagyni.
A filmről további információ az IMDB-n olvasható.
Post a Comment