Skip to content

A projektről

Balatonfüreden, az igen film noirosan megvilágított Ady Endre utcán határoztuk el, hogy csinálunk együtt valami kreatívat. Viszonylag gyorsan rátaláltunk a közös nevezőre: mindkettőnkben volt némi érdeklődés a klasszikus filmek iránt, mindketten bölcsészek voltunk,akik imádnak műalkotásokat darabokra szedni és aztán újra összerakni, csak hogy lássuk, hogy működik. A podcast, mint végtermék is elég érdekesen és izgalmasan hangzott.

Az kezdettől fogva világos volt számunkra: nem célunk, hogy a filmekről egyesével menjünk végig a rádióműsorban. Azt gondoljuk, sokkal több hozzáadott értéke van annak, ha azt vizsgáljuk meg, mit mondtak vagy esetleg mit mondanak még mindig a világról ezek a filmek — egymáshoz képest, egymás kontextusában. Úgyhogy nem filmek, hanem témák szerint haladunk — a témát pedig leginkább az határozza meg, éppen mit tartunk izgalmasnak. A kontextus persze — ahogy egyre több filmet nézünk meg — folyamatosan bővül. Persze sokkal tudományosabb lett volna először megnézni száz-százötven filmet, azt feldolgozni és után venni fel az adásokat, de ennyire nem vagyunk türelmesek. Ugyanakkor azzal vigasztaljuk magunkat, hogy legalább a hallgatókkal együtt fedezhetjük fel ezt az érdekes és izgalmas világot.

Miért a film noir? Erre azért nehéz precízen válaszolni, mert nem egy valódi irányzatról beszélünk. Hogy ezekben a filmekben van valami közös, azt francia filmkritikusok vették észre; tőlük származik a kifejezés is. Ugyanakkor ezek a filmek a klasszikus hollywoodi érának olyan alakításai, amelyek alapvetően máshogy állnak hozzá a világhoz, mint az igazán klasszikus művek. A készítők nem riadtak vissza az emberi lélek sötétebb sarkaitól sem; az életet sem féltek az árnyékos oldaláról bemutatni. A felvetett morális dilemmák sokkal erőteljesebbek és keményebbek, az emberi kapcsolatok sokkal törékenyebbek, a hősök sokkal esendőbbek, mint ahogy azt megszokhattuk. Mármint a moziban, mert a való élet azért egészen hasonló.

Ahogy az ember nézi a filmeket, rájön arra is: nem is változtunk olyan nagyon sokat az elmúlt hatvan évben. Másfajta ruhákat hordunk, nekem sem kell röhejes kalapokat felvennem, ha kimegyek az utcára, de ami belül van, az nagyjából ugyanaz maradt.