Skip to content

D.O.A. (Holtan érkezett), 1950.

doa_2Egy férfi ziláltan érkezik a rendőrségre, hogy bejelentsen egy gyilkosságot. Mint kiderül – a sajátját. Azonban a rendőrök nem lepődnek meg…

Frank Bigelow egy kisvárosi könyvelő, aki – mielőtt feleségül venné kedvesét s egyben titkárnőjét, Paulát – hirtelen egyszemélyes vakációra indul San Franciscoba. Utóbbi és Los Angeles a két fő helyszín a filmben – ahol zaklatott hajsza indul a gyilkos felkutatásáért.

Megérkezvén Frisco-ba üzletemberek társaságában egy night club-ban köt ki Frank, ahol az italába mérget kevernek. Reggel nem másnaposan, inkább betegen ébred, azonnal orvoshoz fordul, aki közli vele, hogy megmérgezték. Ellenszer hiányában sok vesztenivalója nincs, megszökik a kórházból, hogy kiderítse, ki akart végezni vele, s miért. Az első nyom, amin elindulhat az Paula telefonhívásainak köszönhető – egy bizonyos Mr Philips igyekezett már két napja elérni őt telefonon, aki viszont halott..

Sokszereplős, gyors sodrású noir, ahol a rendezőnek és a főhős játékának köszönhetően hamar a saját bőrünkön érezzük a feszültséget és az idő tompa szorítását.

Megtekinthető a Youtube-on.

 

The Big Combo, 1955.

00173_The_Big_ComboA klasszikus párharc a megszállott rendőrnyomozó és a ravasz, alulról felkapaszkodott bűnöző között. Ami miatt még ma is élvezhető, hogy tele van olyan apró fogásokkal amit az ilyen filmek többségében — a lassan már kínossá és röhejessé váló, állandó ismétlések ellenére — senki nem mer bevállalni. Hogy csak a legsokkolóbbat említsem: a nyomozást vezető rendőrt nem függesztik fel.

A történet tele van izgalmas jellemekkel és komplex emberi kapcsolatokkal. A jól ismert archetípusok életre kelnek és egyéni jellemzőkkel telnek meg: a börtönőrből lett gengszternek például nem csak pengeéles agya és intellektusa van, de érzelmei is — képes hálára, és valóban szereti is a mellette élő nőt — sőt, az is kiderül, hogy boldog házasságban is élt valamikor. Mi több, amíg nagyon komolyan el nem kezd szorulni közben a hurok, az erőszaktól is irtózik, minden problémára békés megoldást keres — holott mi már, a Keresztapán és klónjain nevelkedett mozinézők szinte reflexből alkalmaznánk az olcsó, kényelmes, stresszmentes és nem utolsósorban végleges megoldást.

Az operatőrmunka, a sűrű árnyékok, az éles fekete-fehér kontrasztok nagyszerűen ágyaznak meg a komplex és valódi meglepetésekkel teli történetnek; záró képsorokat pedig a film noir ikonikus pillanatai között tartják számon.

A The Big Combo teljes terjedelmében megtekinthető a Youtube-on.

Angels with dirty faces (Mocskos arcú angyalok), 1938.

angels_with_dirty_faces (1)A két utcakölyök, Jerry és Rocky elválaszthatatlan barátok. Legalábbis egészen addig azok, amíg egyik csínyük közben rajta nem csípik őket: Rocky lassabban fut, mellesleg Jerry életét is megmenti. Őt elkapják, Jerry megmenekül. Ő a javítóintézetből visszakerül az utcára, majd a börtönbe; kőkemény, brutális bűnöző lesz belőle. Jerry, sejthetően a majdnem-lebukás hatására jó útra tér és pap lesz. És a film cselekménye még csak itt kezdődik.

Rocky bevállal egy hosszabb börtönbüntetést, hogy cserébe ügyvéd cinkostársa (Humphrey Bogart) fialtathassa az összerabolt pénzt és visszautat biztosítson neki aa bűnözők elitklubjába. Amikor azonban kijön a sittről, azt tapasztalja, hogy nem várják olyan tárt karokkal, mint ahogy azt remélte. Közben bekerül a képbe a gyerekkori barát, Jerry is, aki addigra már nagyon szeretne valakit tényleg jó útra téríteni, illetve egy csinos lány is, akit Rocky szeretne meghódítani.

A több vonalon futó cselekmény erkölcsi értelemben tele van meglepetésekkel. Humphrey Bogart rosszfiút játszik és rendszeresen ráfázik kicsinyes mesterkedéseire. A rosszfiúban, Rockyban valahogy mindig több stílus, emberi érzelem és empátia van, mint a formális erkölcsre nagyon vigyázó, de valódi eredményeket elérni képtelen, alapvetően parazita lelkületű Jerryben. Jerryt persze valahol a lelkiismeret is furdalja, hiszen az életét és az egzisztenciáját is neki köszönheti: nem elég, hogyy a vonat alól kirántotta, még a balhét is elvitte egyedül. Ugyanakkor frusztrálja, hogy Rocky mindezek ellenére is előrébb tart az életben, mint ő: így aztán, mintegy jobb híján, keresztes hadjáratot hirdet a város alvilága ellen. Mindeközben pedig csordogál előre egy veretes hangulatú gengszterfilm is.

Komplex karakterekben és érdekes fordulatokban gazdag moziról van szó, remek színész alakításokkal és eredeti megoldásokkal. A film vége is tele van kérdőjelekkel: nagyon nem nyilvánvaló, végül ki aratja le az erkölcsi győzelmet, végül ki az aki mindvégig meg tudja őrizni emberi tartását és hitelességét.

A filmről bővebb információ az IMDB-n található.

Touch of Evil (A bűn érintése), 1958.

touch of evil posterOrson Welles hollywoodi karrierje ezzel a filmmel ért véget — akkoriban nem hozta meg a közönségsikert. Kétségtelen, kőkemény, brutális és fájdalmas filmről van szó, amely úgy feszeget mind a mapig aktuális erkölcsi kérdéseket, hogy semmiféle megnyugató választ nem tud rájuk adni.

A filmtörténet egyik leghosszabb snittjével kezdünk: a mexikói határnál valaki bombát rejt egy autó csomagtartójába, az autó szépen lassan átgurul az Egyesült Államokba, többször is keresztezi egy fiatal pár útját, majd egyszer csak bekövetkezik az elkerülhetetlen: az autó a robbanástól darabokra esik szét, gazdag utasa és sztriptíztáncosnő szereplője a helyszínen meghal. A korábban már megpillantott fiatal pár egyik tagja Vargas, aki magas rangú rendőr odaát Mexikóban — míg a hamarosan a helyszínre érkező amerikai rendőr az Orson Welles által megszemélyesített Quinlan, az arrogáns, cinikus, mégis ünnepelt nyomozó, aki erős fanyalgással fogadja a helyi hatóságok javaslatát, folytassa közösen a nyomozást Vargasszal (hiszen a határ mindkét oldalán intézkedni kell).

Hamar kiderül az is, hogy míg Vargas elkötelezett a törvények és a jogok tisztelete mellett, addig Quinlant csak egy dolog érdekel: egyetlen bűnös se menekülhessen meg. A két férfi konfliktusa hamar eszkalálódik személyes magasságokba, az eredeti bűnügy háttérbe is szorul, hogy átadja a helyét a zsigeri ellentéteknek. Vargas, lévén mexikói, hatalmas hátránnyal indul, egyedül az ügyészi hivatal nyomozója hiszi el neki, amit Vargas pedig saját szemével látott, hogy Quinlan hamisított bizonyítékok alapján tartóztatta le a robbantás gyanúsítottját. Ugyanakkor Quinlannak is van egy gyengéje — amikor Vargas erre rátalál, mégis esélyt kap arra, hogy fölébe kerekedhessen újdonsült ellenségének. Csakhogy Quinlan ekkor már egzisztenciájáért küzd, és látókörébe kerül Vargas felesége…

A sok fordulatot tartalmazó történet végül szándékosan zavarba ejtő módon ért véget: a cselekmény persze lezárul, de a morális tanulságok levonása teljes mértékben ránk marad — miközben a film egymásnak tökéletesen ellentmondó szempontokat hagy maga után. Igazi mestermunka tehát a film, ami a végefőcím után is sokáig velünk marad.

Bővebb információk a filmről az IMDB-n.

The Maltese Falcon (A máltai sólyom), 1941.

The Maltese Falcon plakátSokan az első film noirként tartják számon; mindenképpen egy valódi klasszikusról van szó. Nem csak abban az értelemben, hogy A Máltai Sólyom egy nagyon befolyásos alkotás; abban az értelemben is, hogy olyan elemekből építkezik, amelyek ma már minden hasonló történet kiindulási alapjai. A kemény, önálló, helyét a túlerővel szemben is megálló detektív (Sam Spade/Huphrepy Bogart) alakja persze sok fejlődésen ment át, mint ahogy a szobrot megszállóan kutató, kapzsi gyűjtő is másmilyen, mint amilyennek mondjuk az Indiana Jones-ban láthatjuk ugyanezt a figurát; az alapkoncepció viszont már itt is megvolt. Ráadásul a film még ma is gond nélkül élvezhető — fordulatos, feszült, csavarokkal teli történetről van szó, ami még ma is képes ébren tartani a figyelmünket. A klasszikus ízt a gyönyörű, kontrasztos fekete-fehér képek és az eredeti kamerállások teszik teljessé — a Máltai sólyom egyike azoknak a filmeknek, amelyek a film noir stílusjegyeit megteremtették.

Ez volt az a film is, amely fordulópontot hozott Humphrey Bogart (és a film több más szereplőjének) karrierjében. Abból a szempontból feltétlenül hasonlít Bogart másik, mai napig emlékezetes alkotására, a Casablancára, hogy bár az összhatás kétségkívül maradandó, a történetben, a színészi alakításokban nem sok mindent maradt, ami kiemelhető lenne. Manapság ennél sokkal komplexebb karaktereket, csavarosabb történeteket és bonyolultabb megoldásokat várunk a moziban. Mary Astor, az egyik első femme fatale csábítási trükkjei pedig ma már inkább csak mosolyogatóak, ha pár évtizeddel későbbi utódjával, Sharon Stone-nal hasonlítjuk össze.

A filmről több információ az IMDB-n található.